Rólam

Ki vagyok én?

A nevem Zsani, 4 gyerekes, 30-as anyuka. Sok mindent szeretek, pl olvasni - azt nagyon, horgolni, nagyokat sétálni, írni, élni... Főzni nem.

Amikor kezdtem, anno, sok száz évvel ezelőtt (jajjj, hogy nem is volt annyi? Pedig, eskü, nem hazudok, annyinak tűnik!!!!), de ha nem is, mindenesetre négy gyerekkel korábban, egy messzi-messzi galaxisban, akkor én is úgy kezdtem, hogy "jajjjj hát én úúúúúúúúúúúúúúúgy szeretek főzni!!!!" Tényleg. Komolyan, nem viccelek, szerettem! Aztán jött az időhiány. Hajnalban keltem, kimerültem, igyekeztem mihamarabb lefeküdni. De még főzni is kéne... akkor kezdődött a "szendvics-korszak". Aztán megkezdődött az egyetem, ami, ha lehet, csak dobott egy lapáttal a tűzre. De én lelkes voltam. Akkor főleg. Vizsgaidőszakban végképp. Visszanézve az akkori énemet, sokat főztem, változatosan. Nagyon jó volt. Aztán anyuka lettem...

Ez sem lett volna még önmagában probléma, de mára, így, hogy négy, válogatós gyereket kell etetnem, így nem nagy sikerélmény a főzés. Ezen terveztem változtatni és a napi erre szánható 20-30 percemből a legtöbbet kihozni. Erről szól ez a blog is.

Miért pont Nyeletlen Kondér?

Mert fületlen mégsem lehet, milyen az már :D Van, aki úgy úszik, mint a nyeletlen fejsze. Én épp úgy főzök, mint egy nyeletlen kondér. Ja, hogy a kondérnak gyárilag sincs nyele? Na ugye... ;)

Miért írok, ha annyi "minőségi" receptes, főzős blog van? 

Hogy legyen ilyen is. Azoknak, akik nem rácsosra kelesztik a kenyértésztát, akiknek akkor is összeesik a piskóta és kiszárad a hús, ha sámántáncot járnak a sütő előtt, akiknek nem arról szólnak a délelőttök, hogy bebarikádozzák magukat a konyhába, és megfőzik a családnak a 6 fogásos ebédet. Nekik, mert ők "nem számítanak", nekik nem nagyon vannak blogok, receptek, ötletek, tippek, fortélyok... kicsit olyan lesz ez, mint Horváth Ilona vagy Magyar Elek bácsi receptkönyve. Nem csak egy újabb, 100. receptgyűjtemény, hanem hasznos olvasmány is. Remélem.

Kiknek szól a blog?

Mindenkinek. De elsősorban azoknak, akik

  • Nem szeretnek főzni
  • Nem tudnak főzni
  • Nincs idejük főzni
  • Nincs kedvük főzni
  • vagy csak helyből úgy utálják már magát a "konyha" szót is, mint más nekifutásból...

Jó olvasást, jó böngészést, jó főzést, sok sikert, finom ételeket kívánok mindenkinek! :)

1 megjegyzés:

  1. Kedves Zsani! Én szeretek főzni, de maga a blog neve annyira ötletes és a stílusod olyan "nekem való" ;-) hogy örömmel olvaslak majd a jövőben - hiszen most találtam Rád Várőri Adrienn jóvoltából. 4 gyerek nevelése nem akármilyen feladat annak minden örömével - olykor bánatával. Sok sikert és napi 24 óra boldogságot kívánok Nektek szeretettel...

    VálaszTörlés